leveltar

Munkatársunk előadása a Dies Academicus konferencián

Az idén száz éves egyetemi szintű magyarországi lelkészképzés megünneplése alkalmából 2023. április 21-én az Evangélikus Hittudományi Egyetem, az Evangélikus Országos Gyűjtemény és a Magyarországi Luther Szövetség Dies Academicus címmel díszdoktoravatással egybekötött tudományos konferenciát tartott Sopronban. Az esemény házigazdája a Berzsenyi Dániel Evangélikus Gimnázium (Líceum) volt, támogatója pedig a Nyitott Levéltárak 2022–2023 programsorozat keretében a Magyar Levéltároson Egyesülete és a Nemzeti Kulturális Alap.

A konferencián több neves külföldi előadó mellett az Evangélikus Országos Gyűjtemény munkatársai is képviseltették magukat részben szekcióvezetőként, részben előadóként. Levéltárunk részéről Csermelyi József A soproni teológiai kar levéltára címet viselő előadásában ismertette az 1923–1950 között fennállt intézmény levéltári anyag történetét, szerkezetét és kutathatósági viszonyait.

Az eseményről beszámolt a Kisalfold, az Evangelikus.hu és a Sopron TV.